Hát igen… első cangás poszt…
Érdekes a sors, nem rég indult el a blog, de ha valaki az induláskor azt mondja, hogy heteken belül lesz egy posztom ami biciklikről szól, főleg hogy a saját biciklimről szól, hát nagyon kiröhögtem volna… De, hogy miről is van szó, a folytatásban…
A bicikli, többnyire mindenkinek az első saját járműve, egy kicsit a szabadság és önállóság jelképe, általában a biciklibuzik biciklik iránti szeretete nem múlik el, de ez az én esetemben másképp zajlott. Kiskoromban mint már fent utaltam rá, a bicikli első járművemként, és a nyári délutánok legjobb pajtásaként csupa örömöt, és szabadságérzetet jelentett, oda mentem ahova akartam, a sajátom volt, mindig jó ürügy volt ezzel-azzal való találkozásra. Viszont 12 éves korom magasságában elkezdett egy új szerelem hódítani… Ugyan még mindig nem volt ki a négy kerekem, de a lustaság és az eltelt évek sokasága már kezdett befolyásolni, áttértem a motorra. A motor mint az új szerelem nemes egyszerűséggel háttérbe taszította a biciklit, és a nagy tekerések, egyre jelentéktelenebbé váltak. A biciklim egyre ritkábban vettem elő, csak ha néha haverokkal tekerni mentünk, de ez jó ha 2 havonta egyszer megesett. A biciklik iránti szeretetemnek az utolsó lángjait az az eset oltotta végleg ki amikor is egy tavaszi délután a közösképviselő csöngetett és közölte, hogy feltörték a bicikli tárolót, menjek le nézzem meg mi hiányzik… Hát mi hiányzott volna??? Hát persze hogy a biciklim, szörnyen szomorú voltam, nem a biciklit sajnáltam mint tárgy, hanem a biciklit mint kézzel fogható emléket, amin minden karcolás egy-egy délután történéséről mesélne ha tudna, az együtt megtett kilométereket, és a délutánok legjobb pajtását. Ez a negatív esemény annyira beárnyékolta az agyamban az egész biciklis szekciót, hogy nem is gondoltam rá hogy a bringa valaha még újra lázba hoz. Pedig nem kelett hozzá sok idő… egy nyár bicikli nélkül, és egy szerencsés véletlen ami során megtaláltam az új délutáni játszótársat.
Veterán börzére készültünk, nagybátyámnál pakoltuk fel az autót az eladandó dolgokkal, feltettünk, eladandó Jawa mustangot, teherautó gumit, ezt-azt majd sorban kerültek elő a dolgok a garázs mélyéről… Koppány kipufogó vég, különböző autó alkatrészek és egyszer csak a plafonról egy fekete gyári állapotú Favorit kerékpár. Megfogta a fantáziám… nézegettem, felfújtuk a kerekét ráültem, elképzeltem milyen lenne használni, tetszett a versenybringa stílusú kormány, a dupla fékkar, a 27-es keréken feszülő virsli gumik. Stilusa volt kétségtelenül. Nem volt idő tovább ábrándozni, tettük be a furgonba mint eladandó árú. Végeztünk a pakolással, indultunk de a bringa mozgatta a fantáziámat, már akkor sejtettem hogy megvan a vevő rá, méghozzá az én személyemben.
Útközben a már korábban említett jawaból elkezdett folyni a benzin, félreálltunk, hogy inkább leeresszük egy üvegbe, miközben a koszos benzin csordogált lassan az ásványvizes palackba, a szemem a raktérben álló biciklin futkosott, észre se vettem addig, hogy váltós, 5 sebességes, méghozzá sachs váltós… jónak tűnt, már egyre jobban rajzolódott ki lelki szemeim előtt, sárvédőitől és csomagtartójától megfosztva, kawazöld vázzal, fehér falú gumikkal. De megint vissza kellett zuhannom a benzingőzétől való pszichederikus ábrándozásomból, a benzin elfogyott a jawaból, indultunk tovább.
Az este folyamán még, neten kicsit utána lestem a Favoritoknak, eldöntöttem… kell… megmarad… nem megy sehova… ENYÉM!
Másnap ki se raktuk börzén az autóból, nehogy valaki meg akarja venni. Aznap délután már nem volt kedvem foglalkozni a dologgal, vagyis kedvem még csak lett volna de erőm… áhh nem fehér embernek találták ki a reggel négykor való kelést. Másnap suliban az unalmasabbnál unalmasabb órákon már papírra vetettem a gondolataimat, kicsit többet is, kockás minta a vázra, hozzá a kawazöld… Hmm kegyetlenül jól nézne ki. Alig vártam nap végét hogy jöhessek haza kezdhessem a munkát a biciklin.
Laza ebéd után már pörögtek is sorba az anyák le a csavarokról, szépen darabjaira kezdtem szedni a biciklit, sajnos nem fotóztam le még egyben, eredeti állapotában, de hát ez van, a nagy hévben ez nem jutott eszembe. Kiszedtem a kerekeket, leszedtem a gumikat, minden krómot és alumíniumot tükörre fényesítettem, levettem a váltót, és minden egyebet ami a fényezésnél útba lehet. És így telt el 5 óra… észre se vettem, jól esett csinálni végre valami ilyesmit. Itt tart most a dolog. Tehát összegezve van egy jó békebeli 30 éves biciklim, amit gőzerővel csinálok. Zöld lesz nagyon, a mindennapokban is használható lesz, terveim szerint fehér falú gumiijai lesznek, nem érdekel semmilyen stílus irányzat, semmilyen márka, csak akarok egy jó bringát. Amit nem fognak többet elvenni… ( Folyt. köv. )