Kristóf vagyok, 20 éves, és vonzzanak a pici motorok… legyen az törperobogó, camping motor mint a mini Riga, vagy nyugati, sokkal igényesebb megfelelője a Honda Dax, a Yamaha Mintet is ezért imádom. Attól hogy egy motor kicsi valahogy sokkal királyabb lesz, és felkelti a magamfajtában a birtoklási vágyat.

 Így történt ez egyszer Szigetszentmiklóson is, egy reggeli börzén, egy kicsi Suzuki robogóval. Ott állt kicsi volt, piros, vak… mármint nem voltak lámpái, se index, se első se hátsó, semmi. Kopottas volt, de még így is szép volt, formavilágát tekintve, le se tagadhatná Japán származását, de valahogy mégis becsempészték a vonalaiba, a Vespától oly közkedvelt módon lopni próbált, bájt és kecsességet. Már megérett szép idős robogó állt előttem, nem tudtam mit tenni, meg kellett kérdeznem az árát.

Gyakorlott börzésként ilyenkor három variánsra számít az ember, első: mondjon olyan árat ami irreális, mert ez esetben nincs is értelme további alkudozásnak, álom szövögetésnek, bátran meg lehet mosolyogni az árat, meg kell mondani hogy „ köszönöm!”  és tovább is lehet állni, visszazökkenve a valóságba. Ennek a variánsnak az előnye, hogy nem kerül haza újabb vas aminek a sorsa még előre láthatatlan.

Másik variáns amikor mondanak egy olyan árat a gépre, amit reálisnak érzünk de nem kívánunk megfizetni, mert ennyiért bármikor kapunk ilyet, és most feltétlen nincs rá életbevágó szűkségünk. Ilyenkor megköszönjük, esetleg megdicsérjük, és lövünk róla egy fotót ha még fáj érte a szívünk. Ennek az előnye, hogy ismét nem került motor haza, viszont ott marad egy gondolat a fejünkben, hogy kéne… és ez előbb utóbb cselekvéssé fajul a későbbiekben.

Az utolsó variáció pedig amikor olyan alacsony árat mondanak, hogy meglepettségünket palástolni kell. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez esetekben, nem szabad rögtön azt mondani, hogy „viszem!” Érdemes nekiállni alkudozni, mert a motor állapotára enged következtetni az árak melletti érvelés.

Jelen esetben az utolsó variáns történt. A motorra az eladó 12.000 forintot mondott, ami állapotához képest, roppant mérsékelt ár volt, ezért rögtön bepróbálkoztam 8000-el, ami után megegyeztünk 10.000-ben, és már mondani is kezdte, hogy semmi baja a motornak, úgy rakták el, hogy működött, a karburátorból hiányzik 2 csavar amit eltett valami kis dobozba, de eltűnt a műhelyben. Ekkor jutott eszembe, a motorjáról még nem is tudok semmit, ennyi pénzért természetesen eszembe se jutott, hogy működő motor lesz, de azért legalább át kéne forognia, hogy érdemes legyen belefogni. Bejött, átforgott, érezhetően van kompresszió, és még szikrát is produkált a gyújtókábel vége, méghozzá elég egészségeset!!!

 Így hát nem meglepő módon megköttetett az üzlet. És a birtokomba került egy Suzuki… Suzuki… állj! Mi az istent vettem én??? Ugyanis én beazonosítottam Suzuki Ran-nak. Japán kanjikkal van rajta minden, arab betűkkel még a matricázásban sem találkozni és bevallom őszintén, amióta egy barátom Suzuki Sepia ZZ robogóját volt szerencsénk szerelni, abszolút hátat fordítottam a suzuki robogóknak.

Hazaértünk az akkor még Ran-nak gondolt szerkezettel, és kezdtem is a hiányzó alkatrészeket keresgélni neten. De amint az első képeket kiadta a kereső a Ran kulcsszóra, feltűnt, hogy nem nagyon, de más az én gépem ezekhez képest. Gondoltam, biztos Japán belpiacos… Nem nyert… Végül a kapcsolódó találatoknak, és némi börzés informálódásnak köszönhetően kiderült, hogy nem Ran-al van dolgunk, hanem egy Suzuki Bara típusú csoda került a birtokomba.

A Suzuki Bara kategóriáját tekintve a Honda Tact, vagy a Yamaha Mint, konkurense lehetett, 8 colos kerekek, olajban futó lánchajtás, egy személyes felépítés.

Innen már egyszerűbb volt az alkatrészbeszerzés menete is, a 4 index, az első fényszóróval a vateráról került beszerzésre, igaz majdnem a motor vételárának feléért, de olyan ritka gép ez, hogy az is csoda volt, hogy egyáltalán találtam hozzá. Ledobáltam az összes idomot róla ezt követően, és egy alapos polírozást kaptak, amivel sikerült a gyári fényét visszaszerezni, és elég újszerűvé vált. Ezt követően kikerült a két kerék is a motorból, eredeti terv szerint, fém tisztára csiszoltam volna, és az alapozástól kezdődően teljesen új festést kapott volna a két 8 colos guriga, de amikor drótkorong megérintette először a festést, megdöbbentő dolog történt: Semmi! Nem tudom a Japánok milyen festékeket használtak a 80-as évek vége fele, de hogy a teljes fordulaton pörgő drótkorong épp hogy csak megkarcolta helyenként, az megdöbbentő volt. Úgyhogy végül csak a rozsdás részek lettek megkorongozva, ezek is szerencsére csak felületi rozsdának bizonyultak, erre jött a rozsdamaró, majd a gyári szürke szín helyett, fényes fehér festést kaptak a kerekek, reményeim szerint nagyon jól fog kinézni.

Na hát itt tartunk most kb, a legfinomabb része a motor még hátra van, ugyanis a keresett 2 karburátor csavarból, eddig csak egyet sikerült beszereznem, de rajta vagyok az ügyön!
A történetet tovább finomítja, hogy egy ismerős hölgy ki is szemelte magának a gépezetet még amikor lámpái se voltak, (hiába is, mondtam én hogy szép formájú kis gép) ezért igényes és nagyon üzembiztos gépet kell belőle faragni.