Minden nagyképűséget félretéve elmondhatom magamról, hogy olyan sokféle járművet vezettem, ami a többségnek egy emberöltő alatt sem adatik meg. Ez egyrészről köszönhető annak, hogy már egész kiskoromban megcsapott a benzingőz, és kiskoromtól kezdve tudatosan megragadtam minden alkalmat, ha a közelébe jutottam bárminek amit vezetni lehet. Illetve köszönhető még annak a ténynek is, hogy a munkáim során mindig a járművek közelében voltam, így sikerült többek között megkaparintanom villástargoncát, takaritógépet, vadi új Mercedes Actross kamiont póttal, 280 LE Sportline Superbet, M zárolt GAZ 66-ost, több különböző Teslát, VW Buggyt, S8-as Audit, R6-os Yamahát, húzott dieseleket, Porschékat, Smartot… és ez most csak ami hirtelen eszembe jutott.

De érdekes módon a címben szereplő jármű nem a felsoroltak közül való, ezek közül a járművek közül egy sem tudta visszaadni azt a távoli múltból eredő járműszeretet, amit kisgyerekként az ember megtudott élni, és elindította ezen az úton vagy lejtőn… ki minek nevezi.

Életem első „járműve” egy tekerős gokart volt, a hétvégi ház körül róttam vele a köröket éveken keresztül, amíg meg nem adta magát a pedáltengely, és legnagyobb bánatomra a goki sorsa lomtalanításkor végleg külön vált az én sorsomtól.

És itt ugorjunk jó húsz évet az életben:

Már felnőttként, tavaly egy csapatépítő tréningen kellett megjelennem, ahol a szokásos kissé elcsépelt feladatokat próbálták kicsit megszínesíteni, a zömében autókkal foglalkozó résztvevőknek, köztük nekem is.

Legnagyobb meglepetésemre egyszer csak három darab felnőtt méretű pedálos gokarttal néztem farkasszemet, nem is sejtettem addig, hogy ilyen csoda létezik. Nem volt kérdés, két hasonszőrű kollégával belehuppantunk az ülésbe, és mint ahogy húsz évvel azelőtt, ugyanazzal a vigyorral az arcon, elkezdtünk versenyezni egy viakoloros hotel parkolóban a gokartokkal. Elképesztően jó buli ez felnőtt fejjel is, és nőknek-férfiaknak, időseknek-fiataloknak egyaránt az volt.

Sikerült egy igen kellemes beszélgetés erejéig elkapnom a kölcsönzőst, aki a gokartokat a rendezvényre hozta, és mesélt róluk, lelkesen, szerencsére ő is őrült volt. Kiderült, hogy borsos áruk van a gépeknek, ellenben megbízhatóak, és Németország felől néha becsorog egy-egy az országba bár az többnyire nála köt ki, mesélt a különböző gyártókról, ár-érték arányukról, és különleges kivitelekről, amik váltósak, vagy tárcsafékesek.

Igazából el is engedtem részben a dolgot, mert a 80.000-100.000 Ft körüli ár elég rémisztő volt, meg az elmondás szerint ilyen motyót szerezni lehetetlen itthon. Pedig milyen király lenne a telekre…

De mivel említettem csak részben engedtem el a dolgot, néha unalmasabb napokon, a hirdetési oldalakon rákerestem a pedálos gokartokra. Egy idő után az intelligens keresőmotor meg feldobja ajánlatba ami érdekelhet, így sikerült egyik éjszaka pár hónapja ráakadnom, egy „nagyméretű 110 kilóig terhelhető gokart” hirdetésére, két kerülettel arrébb potom pénzért, hát megmondom őszintén egy percet se gondolkodtam, semmit.  Másnap reggel kilenckor ott álltam a ház előtt a kombimban ledöntött ülésekkel, és alku nélkül megvettem a gokit, le volt lakva, de komplett volt, volt rajta rozsda de nem volt átrohadva, kifakította a nap, de legalább a gyári festése megvolt kilencven százalékban. A kerekei puhák voltak, de miután felfújtuk hazafelé egy kúton kiderült, nem eresztenek, csak elég régóta állt a gép.   

Még aznap kipróbáltam, eszméletlen jó buli volt ismét, pláne, hogy a sajátom. Rendes kormányműve van, szabadonfutós hajtással, ami egy kis váltóval fixre zárható, így lehet tolatni vele.

A fújt gumik, szemre utánfutóról valóak, 2 barral elég könnyű hajtani, bármilyen terepen, a menetdinamikája egy camping bicikliével egyenértékű, és viszonylag nagyobb távolságok is megtehetőek vele.

A próbaút után, elkezdtem felszámolni a rozsdás területeket, kicseréltem kb. az összes csavart rozsdamentesre, újrazsíroztam a kormánymű alkatrészeit, rozsda átalakítóval kezeltem a rozsdafoltokat. A hiányzó idom helyére házilag gyártottam egy takarót, és kapott karosszéria fóliából egy kis dekort. Leszereltem a 4 kereket, újrafényeztem őket, majd egy kis csinosításon estek át, ha már lent voltak, újrazsíroztam a kerékcsapágyakat, és alátétekkel kihézagoltam, hogy ne kotyogjanak a kerekek. A törődésnek meglett a gyümölcse, pofásabb lett a játékszer, és sokkal könnyebben gördült.

Egy héttel később levittem a telekre ahol a komplett család hétvégéken át vigyorogva hajtotta, és mindenki elismerte, hogy nem nagyon ült semmin, ami ennyire szórakoztató lenne.

Szóval mondhat bárki bármit, az öröm faktor nem lóerő kérdése, sőt még motor se kell hozzá. Még senki nem utasította vissza a próbakört akinek felajánlottam, és nem meglepő módon, azóta jó páran a tesztcsapatból keresik a hirdetési oldalakon a „felnőtt pedalos gokart” kulcsszavakat, nagyon rá lehet kapni.