Ránézek és nem tudok rá haragudni

Az elmúlt években rengeteg motorom volt, pontosabban rengeteg kismotorom. A legnagyobb is közülük a 125 köbcentivel rendelkező Honda Dax replika volt, vagyis nem illik múlt időben beszélni róla, hisz még megvan. Na de ahova ki akarok lyukadni az az, hogy soha nem volt rendes igazi rendszámos nagymotorom. Annak ellenére, hogy amint a szükséges kort elértem, még abban az évben letettem a korlátlan motor jogosítványt, ez egyrészről a munkám miatt is szükséges volt, ahol hivatásszerűen kell olykor nagymotorra pattannom.

Lehet talán pont ez segített azon, hogy annak ellenére, hogy sokszor járt az agyam rajta, hogy jó lenne valami nagyobb vasat birtokolni, soha nem éreztem igazán hiányát. Mint tudjuk, a rendszámos motor egy olyan ló ami akkor is enni kér, amikor nem fut, és a család is jobban ráncolja a szemöldökét ha valami olyanra ülne az ember aminek a terelgetése komolyabb felelősséggel jár, és teljesítményéből adódóan potenciálisan nagyobb veszélyforrás, tetézi ezt az, hogy 2017 novemberében egy motorbalesetből adódóan két hónapra ágyba kényszerültem és az idei év elején jóformán újra kellett tanulnom járni.

De itt jön egy teljesen logikátlan csavar a történetben.  Mindezek után az idei évben sikerült a párommal egy 3500 kilométeres 12 napos motoros túrára elmennünk a balkánra. Nem volt egy egyszerű keringő a baleset után mindenkit meggyőzni arról, hogy ez jó ötlet, sőt nem is sikerült, de szerencsére a sors engem igazolt, egy karcolás nélkül megúsztuk az utat, és életünk eddigi legnagyobb kalandja lett. Négy országot érintettünk, és a túránk legtávolabbi pontja a Montenegrói Budva volt az adriai tengerparton. Túléltünk esőt, határátkeléseket, délutáni csúcsforgalmat Szarajevóban, festői hegyi szerpentineket, átkeltünk a Durmitoron, fürödtünk a tengerben, jókat ettünk, sétáltunk római kori óvárosban, hűsöltünk pálmák árnyékában, megmásztuk a boszniai „piramist” leküzdöttünk nyelvi, és kulturális akadályokat, és mindeközben istentelenül jól szórakoztunk.

Az itt szerzett pozitív élmények, meg maga a tény, hogy 12 éves korom óta kóros motorbuzériában szenvedek, juttattak arra a döntésre, hogy kell egy nagymotor. Amennyi időt és pénzt tudok eltemetni egy mopedbe, annyiból simán fenntarthatnék egy olyan jószágot is, ami két lovast vihet a hátán. –gondoltam ezt akkor nagyon naivan-

Elkezdtem hát motorokat nézegetni… mondom ezt úgy mintha ez újdonság lenne, de ugye férfi ember mindig azon morfondírozik a használtautót pörgetve, hogy ha annyi pénze lenne amennyije nincs azt mire költené el nagyon gyorsan. Nem volt sürgető a dolog, tervek szerint december környékére időzítettem a vásárlást, és igazából csak figyeltem a piacot és próbáltam rájönni mire is lenne szükségem. Sok-sok olvasgatás és beszélgetés után, összeszedtem 5-6 típust amit rendszeresen nézegettem, és újra jön egy fordulat, természetesen olyan motort fogtam ki, ami nem szerepelt a listán.

Aztán Szeptember végén egyik éjszaka egy barátomtól kaptam két linket e-mailbe. Semmi szöveg csak két link magában. Két Aprilia Pegaso 650 ezüst-bordó színben mindkettő hasonló km futással, egyik Kecskeméten másik Gárdonyban. megnézegettem a két hirdetést, szép gyári állapotba voltak, nem is életveszélyes áron, de nem keltette fel azonnal a birtoklási vágyat egyik se.

Másnap reggel munka előtt megint az orrom elé került az e-mail, és megint megnyitottam a hirdetéseket, és egyre jobban tetszett a forma, egyre jobban tetszett a motorok állapota. Elkezdtem összehasonlítani a két motort részletről-részletre, és rájöttem hogy a kecskeméti gépnek sokkal sanyarúbb sorsa volt mint a Gárdonyinak. Elolvastam a típusról mindent amit a google kidobott az első oldalon, és egyeztettem az említett barátommal aki a linkeket küldte, és ezzel elindította a lavinát. Az eseménysorozat odáig vezetett, hogy a páromnak elküldtem a hirdetést a következő kérdés kíséretében: „ szerinted nincs szükségünk egy ilyenre?”  a válasz nemsoká érkezett „ Szerinted van? :) „

Kb fél óra múlva telefonáltam az eladónak, hogy este megnéznénk a vasat.

Tudatosan pénz nélkül lementünk szigorúan csak megnézni a motort, ismerem magam, tudom hogy képes elönteni az agyam a lelkesedés, jobb ilyenkor nem hagyni lehetőséget buta döntések meghozatalára. Úgy rendeztem a dolgot, hogy mindenképp aludnom kelljen egyet, mielőtt döntést hozok.

Szóval lementünk, megnéztük, szép volt, hideg motorral vártak, szépen beindult, erőteljes hangja volt, külalakra nagyon rendben volt, gyári doboztartó, és középsztender is volt rajta, a tulaj elmondta, hogy egy hónapja hozta Ausztriából, ezt alátámasztotta a friss vizsga, és villán található osztrák autópálya matricák. Meggyőzött amit láttam, tetszett a gondolat, hogy ez a motor legyen életem első rendszámos motorja. Abban maradtunk, alszom rá egyet, és visszaszólok. Na hát a kettőből egy nem jött össze, aludni nem igazán tudtam este, de másnap 10-kor visszaszóltam: „Megyek vissza a Pegasoért”

A bűntársam és barátom, aki a linket küldte, elvitt munka után a motorért, megnyugtatóan közölte, ha a helyemben lenne ő is elvinné a vasat. Kitöltöttük az adásvételit, és saját lábán hazaindultam a motorral. A fogaim csak a zárt bukósisaknak köszönhetően nem mentek tele bogarakkal, ugyanis az egész utat végigvigyorogtam, élveztem minden másodpercét, a mélyről húzó blokkot, a meglepően jó váltót, a hihetetlen futóművet, minden apró részletével elégedett voltam. A sebességeket jól kell megválasztani, ügyelni kell rá, hogy a fordulatszám a 3000-6000 közötti tartományban maradjon a lehetőségekhez képest. Bevallom az első úton néha ezzel bénáztam kicsit, és néha kerestem a hatodik sebességet. Gond nélkül megérkeztünk, a vízhőfok tökéletesen középen állt, minden rendben volt –legalábbis ekkor még úgy tűnt-

Megvásárlás után, hazaérkezéskor

És ugorjunk egy hetet az időben, ezalatt a hét alatt gond nélkül a nevemre került, megérkezett hozzá az előzőleg megrendelt 3 liter Motul olaj, az olajszűrő és a légszűrő. De amikor le akartam engedni az régi olajat, a leeresztő csavart egy 40 centis karral tudtuk csak meglazítani, úgy meg volt húzva, sőt még réz alátét se volt alatta, de a legrémisztőbb az olaj színe volt, ami kijött a motorból.

Ezeken a dolgokon gond nélkül túl is lendültem volna a probléma akkor kezdődött, amikor vissza akartam tekerni a leeresztő, ekkor már réz alátéttel, és nem igazán akart megszorulni, sőt amikor vissza kitekertem, hogy megnézzem mi a baj, kijött a csavarral együtt a menet is.

A leeresztő és a kijött menet

Övön aluli volt, nem számítottam rá, percekig magamhoz sem tértem, csak bámultam üresen a leeresztőt rajta a csillogó menet karikákkal, és azon gondolkodtam, ilyenkor végül is mi a f*asz van? Mit lehet ezzel csinálni? Ki kell venni a blokkot? Vagy most szállt el füstként a motor teljes vételára?

Az először a valóságba édesapám buddhai nyugodt megállapítása hozott vissza miszerint: „ Azért ennél komolyabb dolgokat is oldottunk már meg, ez nem akkora gond.” fel kell nagyobbra fúrni és kész. Elkezdtem kutakodni, külföldi fórumokban, mit szoktak ilyenkor csinálni, járt-e már valaki így előttem is, és kiderült hogy igen sokan. Sőt a 650F BMW motorokban, amik motorikusan szinte azonosak a Pegasoval, az olajleeresztőt garanciában cserélték egy olyan közdarabra, amit beragasztottak az eredeti menetbe, és a közepén volt egy kisebb leeresztő.

A BMW 650F gyári olajleeresztő javítója

Sikerült megtalálni az alkatrész cikkszámát, és miután rákerestem kiderült, hogy ez egy gyári BMW alkatrész, amit pár éve még meg lehetett vásárolni Angliában cirka 30.000 forintnyi angol fontért. Az még a kisebbik gond, hogy egy diónyi esztergált acélért túlzónak éreztem ezt az árat, de a nagyobbik az volt hogy már nem volt beszerezhető az alkatrész. Megpróbáltam facebook csoportokban segítségért folyamodni, hogy a képen látható alkatrészt keresem, de csak olyan hasznos tanácsokkal láttak el, mint, hogy „ neked inkább egy nyomatékkulcs kéne” vagy „ minek téptem úgy meg”

A megoldás egész meglepő módon talált rám. Lemértem a menetet az eredeti leeresztőn, és beírtam M18 x 1.5 méretet a keresőbe, az első találatok között pedig meglepően sok hidraulika alkatrésszel foglalkozó weboldal került elő. Bingó! kiderült, hogy egy bizonyos hidraulika alkatrész egy kis esztergálás után tökéletesen helyettesíti a 30.000es javítókészletet, sőt tökéletesen ugyanolyan.

Ez viszont nem gyári, ezt mi gyártattuk hidraulika alkatrészből

Két nappal később a kezemben tartottam a BMW javítókitt tökéletes klónját, ami 5000 forintból valósult meg. Fémragasztóval beragasztottam a maradék menetbe a blokk alján, 24 óra száradási idővel később feltöltöttem olajjal, és konstatáltam, hogy cseppmentes, és hibátlan lett.

Ahogy azt tudjuk puding próbája az evés, gondoltam, ha már megkapta úgyis a friss olajat, és a nap is süt, ki kéne próbálni nyomás alatt is olyan szépen cseppmentesen őrzi –e a kenőanyagot az új leeresztő.

Életre keltettem a gépet, elég hosszan kellett inditózni, de ezt betudtam annak hogy, kipárolgott az úszóházból a benzin, a több napos állás alatt. Életerősen meggyőzően faltuk együtt a métereket, ismét kiült a mosoly az arcomra, és élveztem a motort. Egy fél óra után félreálltam és ellenőriztem, a blokk alja porszáraz, semmi nyoma a leeresztőnél olajnak, úgyhogy teletankoltam, és hazarobogtam vele, csodás volt imádtam.

Itt még nagyon rendben volt minden, imádtam

Másnap reggel már pusztán a tudattól boldogan keltem, hogy a Pegasoval megyek munkába, akkor még nem tudhattam, hogy igazából a napom egyetlen különleges járműve a szopóroller lesz. Lementem a motorhoz, és nem akart életre kelni… furcsa zörej jött az indító felől, és nem akart élni, nagyon nem, annyira hogy az akkumulátor se tolerálta sokáig. Szégyenszemre kollégám jött el értem, és a Pegaso maradt a ház előtt a lemerült akkuval, és tropa indítószerkezettel.

Később a nap folyamán még egyszer nekiestünk beindítani egy bikázógép segítségével, de mint kiderült az indításnak nem a feszültséghiány volt a legnagyobb akadálya. A motor végül egy kisteherautó gyomrába utazott egy barátomhoz, ahol ha minden jól megy jövő héten nekiesünk feléleszteni.

A diagnosztika alapján meghalt a motorban az önindító szabadonfutója, átlagos Rotax blokk betegség, ami 40.000 kilométernél bukkan elő, az én motoromban történet ha a feltárás is igazolja a tézisünket egy-két nap munka árán újra életképes lesz a motor. Azt, hogy ez mibe fog fájni még csak a jóisten tudja.

Talán a történet tanulsága az, hogy használt járművet vásárolni mindig lutri, soha nem tudhatod mi vár rád, átnézheted azt akárhogy, vannak dolgok amik csak akkor derülnek ki amikor már késő. Ilyesmi motyót mindig úgy kell venni, hogy a vételáron felül betervezed a váratlan meglepetéseket a költségvetésbe.

Szóval nagyot álmodtunk, de hirtelen (talán túl hirtelen) nagyot is ébredtünk, eddig elég olaszos a magatartása, de reméljük tavaszra minden hibáját sikerül feltárnunk és kijavítanunk. Hogy őszinte legyek nem így képzeltem az első nagymotorom történetét, kicsit csalódott vagyok, de pont elhúzta a mézesmadzagot annyira, hogy tudom, az megér pár ősz hajszálat, ha ez összeáll. Szóval nem sopánkodunk, csináljuk és megyünk előre, tavaszra tökéletes lesz.

Ha halad valamit a történet újból jelentkezem.