Egy hosszú keserű., és nagyon magyar történetet szeretnék elmesélni. Nem tartozik kifejezetten a Blog témájához, de sajnos nem igazán van fóruma ennek a témának, pedig épp elég ember életét keseríti meg. A történet nem más mint a jogosítványom megszerzése.
Egyszerű képlet: az ember elmegy befizeti a pénzt, megtanulja a könyvet, elmegy elméleti vizsgára, ha sikeres a vizsga, megy rutinozni, ha az is sikerül, irány a forgalom, és lám már a kezében is van a jogosítványa.
De sajnos ez csak a mesében van így, meg valószínűleg kulturált országokban, a világ boldogabbik felén. De sajnos Magyarországon, az egész közlekedésfelügyelet, begyepesedett, arrogáns vén idiótákkal van tele.

A történethez tudni kell, hogy a jogosítványomat az iskolám finanszírozta, tanulmányi eredményem következtében, de csak az alap óraszámot, és vizsga mennyiséget. Ez így is nagyon korrekt dolog, ezúton is köszönet érte. A gondok nem is a gimnázium részéről voltak, hanem az autós iskola részéről akiket nem szeretnék nevükön nevezni, legyen egyszerűen „nagykorú munkaközösség” tehát első óránkon ennek az autós iskolának a főnöke jelent meg, akinek lenéző stílusa eleve hagyott maga után némi kívánni valót, miután bemutatkozott, rögtön azzal folytatta, hogy következő órán (másnap) elég horribilis összegért kell (!) megvennünk a tankönyveket és egy teszt CD-t tőlük, mert hogy „ csak így tudják garantálni a sikeres vizsgát” Mivel pár évvel ezelőtt, a nővérem letette a jogosítványát, logikusnak tűnt hogy nem fogok kidobni feleslegesen egy vagyont, elég ha előveszem az ő könyveit, és abból megtanulom amit kell. Miután közöltem az úriemberrel hogy nem kívánom megvenni a könyveket, mert megvannak, azt mondta hogy hozzam el következő órára és ő megmondja jó-e az. Következő órán ott volt egy nagy rakás könyvvel, és Jedi erővel ránézés nélkül megalapította  a könyvemről hogy az rossz… Elkértem osztálytársamét, akinek nem volt meg, tehát mindenféle képen meg kellett vennie, gyorsan egymáshoz néztem a két könyvet, szóról szóra ugyanaz, csak épp egy másik dátum van az első oldalra nyomtatva. Kész, könyvet nem vettem, de utána a kedves úriember, még járt a csoport nyakára 4-5 alkalommal, hogy ránk sózza a könyvét, a hátulján olvasható árnál kissé drágábban… Az elméleti órák viszonylag zökkenőmentesen mentek, igaz javarészt abból álltak, hogy ültünk az iskola számítógépei előtt, és az amúgy is velünk megvetetett programmal kellett teszteket csinálnunk egyedül, végülis ezt otthon is csinálhattuk volna.
Az elméleti vizsga simán ment, annak ellenére, hogy nem vettem se csoda programot se könyvet, már-már reménykedtem, hogy így haladnak a dolgok a továbbiakban is. De sajnos nem, ugyanis megkaptam a rutin oktatómat, akit nevezzünk nemes egyszerűséggel „Doktorúrnak” ugyanis mindig kihangsúlyozta, hogy ő doktor, és 30 évet szolgált le a seregbe, ez sajnos stílusán kicsit sem volt érezhető. Doktorúr szertett őrült módjára üvölteni, és csapkodni a műszerfalat, volt, hogy egy órát késett, a megbeszélt időpontról, szűrő nélkül szívta az ukrán cigit, fittyet hányva arra, hogy az autóban ülő többi embert ez zavarja-e. Nem véletlenül használtam a többe számot, ugyanis volt olyan óra hogy öten ültünk egyszerre az autóba. Egy órára behívott 4 tanítványt és az egy tanórát felosztotta a négy ember között KB mindenkinek jutott 10 perc vezetés, és a maradék időben meg a hátsólésen ült.  Doktorúrnak egy Seat Ibizája volt oktató autó gyanánt, melynek műszaki állapotáról egy külön könyvet lehetne írni, az autóban az első pár óra egyikén leszakadt az ékszíj és ennek következtében elment a hűtés és a töltés, úgy tűnt Doktorúr nem érzete fontosnak, hogy autója műszaki állapota megfelelő legyen, egyszerűbb volt, az amúgy is forró májusi időben őrült módon fűteni az autóban, hogy a motor 90 fok alatt maradjon. Had ne mondjam hogy ilyen körülmények között, amúgy sem egyszerű koncentrálni, de erre még rátett a Doktorúr azon kijelentése, hogy „mivel nincs töltés, ha lefullasztja az autót be is kell tolnia!” A rutin vizsga a körülmények ellenére, gond nélkül sikerült, de azt kell hogy mondjam nem az órákon szerzett tudásom miatt.
Az igazi gondok a forgalmi óráknál kezdődtek. Ahol, folytatta a Doktorúr azt a jó szokását hogy négy tanítvány közt oszt el egy órát, és utána mindenkinek beírja egy egész órának. Erre még rátett az hogy óra közbe magánügyit intézte, rokonokat látogattunk, vásárolni mentünk, gyógyszertárba, bankba, és mi addig kint vártunk az autóba, míg ő ráérősen, a mi időnket rabolva elintézte teendőit. Eljött az első vizsga időpontja, éreztük hogy nem vagyunk rendesen felkészítve. De nem tudtunk mit tenni, a kötelező óraszám töredékével mentünk vizsgára, és a vizsgabiztos érkezése előtt 10 perccel az orrunk alá dugta a lapot, hogy írjuk alá az összes órát különben nem vizsgázhatunk, és 6000 forintunk bánja. Nem tudott már mit tenni ilyenkor az ember, persze hogy aláírta. Természetesen a vizsga bukás volt, de ezen túltett az hogy miután a vizsgabiztos bejelentette hogy sikertelen volt a vizsga, az múgy is csalódott tanítványt még elkezdte oltogatni, és hangsúlyozta a hibáit, többek között a „tragikus bénázás” kifejezést használta. Ami nem kis pofátlanság, azok után nézve, hogy ő volt az aki nem tanított meg vezetni. Miután visszaértünk a telephelyre, rögtön nekem szegezte a kérdést, hogy mikor tudnám befizetni a következő vizsgára a 12.000 forintot, mert „nem kéne sokáig húzni” El kell mondanom még azt is hogy a vizsgalapunkat, ami minket illet, és a mi iratunk, a Doktorúr elvette tőlünk, és magánál tartotta, hogy még véletlenül se tudjunk, oktatót váltani.
Befizettem a vizsgadíjat és három pótórát, a vizsgadíj tartalmazza magának a vizsgának a díját, és a vizsgaórát is mint tanóra. Miután befizettem az előbb már említett összeget, és felhívtam a Doktorurat, már egyből nem tűnt sürgősnek a vizsga, ugyanis ígérte hogy keres egy héten belül, de nekem kellett felhívnom két hét múlva, hogy ugyan mondjon már valamit, mert nem tudom már hogy fogok-e egyáltalán vizsgázni. Végül egy pénteki napot beszéltünk meg a három pótórából az elsőnek. Már meg se lepődtem rajta, hogy magamon kívül 3 másik tanítvánnyal ültünk az autóban. Miután az óra rám eső szokásos 10 percét levezettem. Mondta hogy a maradék két órából az egyiket vezessem le szombaton a másikat meg hétfőn, a vizsga előtt. Én erre mondtam hogy szombaton sajnos nem tudok, jönni. Azt felelte nem baj akkor hétfőn duplát vezetünk. Hétfőn ezzel mentem oda és miután levezettem az első „órámat” mondta hogy cseréljek helyet a másik tanítványnál, erre emlékeztettem, hogy azt beszéltük meg, hogy ma duplát vezetek, mivel másképp nem jön ki a befizetett három órám. Erre elkezdett magyarázni, hogy ő ilyet biztos nem mondott, mert a 3 óra amit vettem plusszal abból az egyik a vizsga óra. Mire mondtam neki, hogy a vizsgaórát kifizettem külön a vizsgadíjba, elkezdett sóhajtozni, és közölte hogy „nem akar erről vitát nyitni” Én sem ragaszkodtam ehhez különösebben, mert valljuk be elég kiszolgáltatott helyzetbe voltam, és azon a 10 percen már semmi nem múlt. Miután a második vizsga is sikertelen volt, és utána ismét minősíthetetlen stílusba beszélt velem, eldöntöttem hogy oktatót fogok váltani. Miután a vizsgabiztos kitöltötte a papírokat és nyújtotta nekem a vizsgalapomat, én pedig nyúltam érte, Doktorúr hirtelen kikapta a kezéből, azzal a felkiáltással, hogy annak jobb helye van nála. Az ez után következő párbeszédet szó szerint idézem, hangsúlyozom kissé ideges voltam ekkor már.   –Azt azonnal adja ide!  -Már miért? –Mert tele van a tököm magával és oktatót fogok váltani.  Arcán egyszerre látszott, a sértődöttség és a meglepettség, majd annyit motyogott, hogy „azt csinál amit akar.” Én ekkor kiszálltam az autóból. Felültem a motoromra, és hazajöttem. Ez is kicsit jelképezi a magyar jogosítványszerzésnek a nevetséges mivoltát, öt perccel miután megállapították, hogy alkalmatlan vagyok a forgalomban való részvételre, teljesen törvényes módon, hazavezethettem a forgalomba, csak éppen motoron… Abszurdisztán…

Végül egy másik oktatónak köszönhetően, aki nagyon sokat segített (ezúton is szeretnék köszönetet mondani) de nem szeretném nevén nevezni, sikerült sikeres forgalmi vizsgát tennem. Az egészben a kellemetlen az hogy, a jogosítvány megszerzése, egy oktatásra teljesen alkalmatlan, pénzéhes idegbeteg vénembernek köszönhetően nyolc hónapba telt. Pótvizsgák, pótórák, várakozás, rengeteg idegeskedés, és hihetetlen mennyiségű pénz, és megaláztatás után végre mehettem a Petzvál utcába kiváltani a papírt a  vizsgalapom alapján, amivel átmehetek az okmányirodába, de mint ebbe na történetben minden ez sem ment egyszerűen, ugyani a közlekedés felügyelet hétköznap csak 15:00-ig van nyitva ellentétben, bármilyen normális hivatallal. Kérdem én egy átlagos, munkabeosztású ember,aki mondjuk reggel 8-tól 16-ig dolgozik napi 8 órában, csak úgy tud elintézni bármilyen ügyet, ha szabadságot vesz ki?? Könyörgöm ez csak szerintem nem normális dolog? Mert én mire iskola után a 15. kerületből átértem a Petzvál utcába, pont 10 perccel késtem le a nyitva tartást.

„Magyarország ez vagy, nem is csodálom ha a szerencse elhagy”